Menu

Karácsonyi titok

Körülbelüli olvasási idő: 7 perc

A lámpák megvilágították az aláhulló hópelyheket, mindent beborított a hótakaró. Dalma léptei nyomot hagytak a járdán a puha hóban, ahogy végighaladt a sötét utcán. Ilyenkor már senki sem járt arra, biztonságban volt.

- Ez már a harmadik karácsony! - gondolta és megállt a már jól ismert kapu előtt.

Hálás volt a sűrű hoesésért. Ma még ez is segítette, hogy továbbra is rejtve maradhasson élete nagy titka, hiszen pillanatok alatt tűntek el lábnyomai a havas járdán.

Letette a csomagot a puha hóra, amit gondosan készített el ma estére. Volt benne minden, aminek egy ötéves kisány örülhet. Majd megnyomta a csengőt és gyorsan átszaladt az út túloldalára, ahol egy sötét kapualjba behúzódva figyelt.

Nem kellett sokat várnia. Pár perc múlva egy nő lépett ki a kapun. Körülnézett, és felemelte a csomagot a havas járdáról, majd visszacsukta a kaput és eltűnt az őt figyelő szempár elől.

- Teljesítve! - suttogta Dalma a sötét éjszakába, és elindult a sarki kocsma felé.

A kocsmában senki sem volt a kocsmárosan és a feleségén kívül. Az őszhajú, szemüveges, hatvan éves férfi újdágot olvasott a pult mögött. Felesége, aki nem sokkal volt fiatabb a férjénél, a kályha mellett ült egy karosszékben, és kötögetett.

Dalma belépett az ajtón, és hosszú fekete kabátjáról lesöpörte a havat, majd felakasztotta az ajtó mellett álló fogasra. Kiengedte hosszú, szőke haját, hogy kiolvadhasson belőle a belafagyott hó, és leült a pult mellett álló bárszékre. Már három évbe minden évben ugyanarra a székre ült, amelyik ott állt a kirakat ablaka mellett és amelyikről kilátott az utcára, egyenesen rá arra a kapura.

- Már három éve... - ismételgette, miközben egyik felest döntötte magába a másik után.

- Mi történt három éve? - szólította meg a kocsmárosné, és felkapaszkodott a Dalma mellett álló bárszékre. - Mesélje el.

Dalma felnézett a nőre, hirtelen azt sem tudta ki szólt hozzá, annyira el volt merülve gondolataiban.

- Mi itthon vagyunk, ráérünk végighallgatni - folytatta a nő barátságosan. - A gyerekek majd csak holnap érkeznek haza, és megmondom őszintén, magán kívül három éve ezen az éjszakán amúgy sincsen egyeten vendégünk se.

Dalma felhajtott az előtte levő italt, nagy levegőt vett, és talán az alkohol adta meg a bátorságot hozzá, hogy beszéljen, de mesélni kezdett.

- Árvaházban nőttem fel. Amikor tizennyolc évesen kikerültem az intézetből, a többiekkel ellentétben azonnal munkát vállaltam. Senkit nem engedtem magamhoz közel, mert tudtam, az a pénz, amit kapok hamar elfogy. Nagyon sok töréténetet hallottam arról a korábban kikerült lányoktól, hogyan folyt ki a kezükből több millió életkezdési támogatás, amit a kikerülés napján nyomtak a kezükbe.

- Bölcs gondolat! - helyeset a kocsmáros, majd letette kezéből a törölgető rongyot a pultra.

- Kezdetben takarítást vállaltam. Majd olyan sok megrendelésem lett, úgymond elkeztek egymásnak ajánlani az asszonyok, hogy egy-két lányt is bevontam a takarításba, és néhány év alatt felhúztam egy vállalkozást. Ma már a legnevesebb takarítási cég vagyunk a városunkban - húzta ki magát büszkén.

- Ezek szerint nem idevalósi? - kérdezte az asszony.

- Nem. De egy darab itt lakik belőlem, a maguk városában - sóhajtotta a nő.

Újra felhajtotta a pohara tartalmát, mintha az italtól várna erőt, hogy folytatni tudja a történetét. Már érezte, hogy zsibbad az agya. Az alkohol tompító hatását egyre jobban átjárta. Végül sikerült erőt vennie magán és folytatta a történetét.

- Tudják, sosem hittem volna, hogy egyszer velem is megtörténik, de szerelmes lettem, és szó szerint elvesztettem a fejem. Semmi nem számított, csak Ő. És már túl későn vettem észre, hogy csak játszik velem. Az ő érzései nem voltak igaziak. Csak kihasznált. Nem mondta el, hogy felesége van és gyerekei. Csak akkor amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Aztán teljsen kifordut magából. Először csak üvöltözött, aztán elkezdett ütni, és közben azt üvöltötte, hogy hazudok, és hogy csak csőbe akarom húzni ezzel a gyerek dologgal. Meg, hogy ha terhes vagyok, reméli, ez elég ahhoz, hogy reggelre már ne legyek az, majd ott hagyott a lakásomban félholtra verve. - amire a mondat végére ért, Dalma már zokogott. Az oly sok éven keresztül elfojtott érzések utat törtek maguknak a felszínre.

Legurított egy újabb felest, hátha enyhülnek tőle a fájó emékek. Ruhája újjával megtörölte orrát, és a házaspárra nézett.

- Nem vetéltem végül el - szipogta.

- Oh, hál’ Istennek! - csapta össze a kocsmárosné a tenyerét.

- Valahogy sikerült elkúsznom a mobilomért, hogy mentőt hívjak, és idejében érkezett a segítség. Viszont veszélyeztett terhes lettem. Feküdnöm kellett. Nem tudtam foglalkozni a cég ügyeivel, és amit addig felépítettem, kártyavárként omlott össze. Amire megszületett a kislányom, nem maradt semmim. A kórházban hosszasan mérlegeltem a lehetőségeinket, de a születése utáni harmadik napom, egy nappal előtte, hogy hazaengedtek volna bennünket a kórházból, lemondtam a lányomról. Senkire sem számíthattam, arról pedig fogalmam sem volt, hogyan kell jó anyának lenni, és hogyan kell jól szeretni - fejezte be a mondatot elcsukló hangon.

- Nagyon sajnálom - mondta a komácsmárosné és egy zsebkendővel letörölte könnyeit.

- Egész gyerekkoromban arra vártam, hogy majd talán valakinek kellek, hogy valaki örökbe fogad. De mire rólam lemondtak a szüleim, már túlkoros voltam ahhoz, hogy kelljek bárkinek is.

Újabb felest hajtott fel.

- Azt akartam, hogy őt örökbefogadja egy család, ahol boldog gyerekkora lehet, és ennek már öt éve.

- És tud azóta a kislányáról valamit? - kérdezte a kocsmáros.

Dalma könnyei újra potyogni kezdtek.

- Igen - hüppögte. - Még a kórházból örökbefogadó szülőkhöz került. Találkozhattam velük. Megismerhettem őket. És így boldog vagyok, hogy tudom, olyan családban nevelkedik, amilyenre én csak vágytam, amikor gyerek voltam, de nekem sosem adatott meg. És igen, azóta is tudok róluk, kiderült, hogy van egy közös ismerősünk, akitől informálódhatok róla.

- És mi történt három éve? - kérdezte a történettől megtörten a kocsmárosné.

- Az én életem végül helyre jött, a vállalkozásomat újra húztam, és semmiben nem szenvedek hiányt. Kivéve a gyermekemet. Aztán három éve ez az ismerős megkeresett, hogy a kislányomat nevelő család nagyon rossz annyagi körülmények közé jutott. Az apuka egy balesetben megsérült, és olyan maradandó egészségkárosádás érte, hogy nem tud dolgozni. És félő volt, hogy a kislányomat a rosszra fordult helyzet miatt kiemelik családból, mert nem biztos, hogy tudnak róla tovább gondoskodni a szülei. Mindez három éve történt, nem sokkal karácsony előtt.

Dalma felnézett, egyenesen az őt hallgató házaspárra.

- És akkor hirtelen új értelmet nyert az életem - letörölte könnyeit, és kifújta az orrát. - Kinyomoztam, hol laknak, és azóta minden évben szenteste éjszakáján megállok a kapujuk előtt, és leteszek nekik egy csomagot, amibe a kislányomnak karácsonyi ajándékot rejtek, a szüleinek pedig annyi pénzt, ami segít nekik, és pótolja a kiesett keresetet. Bár én szenvedek a magánytól ezen a szent napon, és ilyenkor, higgyék el, még jobban fáj, hogy a gyermekem nincs velem, de neki segíthetek abban, hogy ne kelljen elveszítenie azokat, akik most a világot jelentik a számára.

Írta: Dobóné Somogyi Eszter az Eszti-téka tulajdonosa

A novellát szerzői jog védi!

+++

Megjelent az első regényem: A Kegyelem Érintése!

Milyen a drogfüggő hajléktalanok világa egy szociális munkás szemével?

Doroti fiatal, vidéki lány, aki szociális munkásként Budapest utcáit járja, hogy életeket mentsen, és megoldást keressen azoknak, akiknek már nincsen semmi esélye ebben az életben. Meglátja az embert abban a kamaszlányban, aki anyja szeretetének hiányában az aluljárókban keresi az élet értelmét, és amikor várandós lesz, végleg elveszíti a talajt a lába alól. Doroti meglátja az embert abban a középkorú férfiban is, akinek alkoholizmusa elmarta mellőle kislányait, úgy, hogy az majdnem a gyermekek életébe került.

Azonban Dorotinak a saját életében is van mit helyrehoznia. Úgy érzi, szakadékba esett: a szüleivel talán sosem jön helyre a kapcsolata, a szerelem messziről elkerüli, ráadásul egy szektába hajló gyülekezet csontig hatoló sebeket ejtett önbecsülésén. Szerencsére barátnője, Rebeka és kollégája, a Koszovót megjárt volt katona, Iván minden erejükkel támogatják, és egyik nap belép Doroti életébe Dávid, a fiatal tolmács fiú is.

Dorotinak előbb fel kell dolgoznia a múltat, hogy legyen jövője. Meg kell keresnie Istent, majd a saját helyét a világban, hogy felismerje a szerelmet, amelyet Isten ígért neki.

Tíz évig dolgoztam a Baptista Szeretetszolgálatnál utcai szociális munkásként, drogfüggő hajléktalanok között, Budapesten. A kegyelem érintése olyan eseteket dolgoz fel, amelyeket végigkísértem az évek alatt.

Rendeld meg itt: dseszter.hu

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani! 🙂

 

Lájkold a Facebook oldalam, hogy ne maradj le semmiről!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Instagram oldalamon!

 

 

Ismerd meg a drogos hajléktalanok világát egy szociális munkás szemüvegén keresztül, aki maga is küzd élete démonaival.
©2022 D. Somogyi Eszter
0
    0
    Kosarad
      Szállítási díj kiszámítása
      linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram