Menu

Anya illata

Körülbelüli olvasási idő: 7 perc

- Gyere, indulnunk kell! - zárta be a gondozónő a kisfiú bőröndjét. - Mindent sikerült becsomagolnod, ami a tiéd?

A kisfiú csak állt, és kapaszkodott édesapja kezébe. - Apa, én nem akarok elmenni! - suttogta könnyei között. A férfi nem tudott megszólalni, tudta, hogy nincsen választása, de erejéből már csak annyira futotta, hogy még jobban szorította fia kezét

- Kérem, ne nehezítse meg a fiának az elválást. - Szólt sürgetően, és már szinte bántó közönnyel a gondozónő. - Maga is tudja, az utcára nem viheti magával a fiút! - hangzott a könyörtelen ítélet.

A férfi egy hónap alatt veszített el mindent. A feleségénél daganatot diagnosztizáltak, annak is a legagresszívebb változatát. Végül két hét alatt elvitte. A temetés után pedig felmondott neki a főnöke, mivel továbbra sem tudta ellátni a munkáját. Így nem tudta tovább fizetni az albérletet, ami ahhoz vezetett, hogy utcára tette a főbérlője, és most emiatt elviszik a fiát, akiről így nem tud gondoskodni. "Csak átmeneti" - kapaszkodott a szociális munkás szavaiba, amikor megérkezett a határozat arról, hogy a fiát átmenetileg nevelőszülőknél helyezik el.

- Menned kell! - guggolt fia mellé, és úgy fordította az arcát, hogy a szemébe nézhessen. - Minden szombaton találkozunk! Amikor csak mehetek, megyek, és együtt leszünk! Megígérem! - Egy gyors ölelés, és a gondozónő kezébe adta kisfiát. Már ő is azt kívánta, mielőbb érjen véget a búcsú, mert nem akart a fia előtt összeomlani. Érezte, nem bírja már sokáig tartani magát!

- Apa! - kiáltott a kisfiú kétségbeesetten, miközben a nő elindult vele kifelé az ajtón. - Még egy dolgot nem tettem el! Engedj el! - tépte ki magát a nő kezéből - Anya illata még itt maradt! - és visszaszaladt a ház fürdőszobájába. - Apa! Anya illatát magammal vihetem? Kérlek!

A férfi teste nem engedelmeskedett tovább. Elöntötték az arcát az oly gondosan visszatartott könnyek. Szó nélkül fia után ment a fürdőszobába, kivette a szekrényből azt a becses parfümös üveget, amit még évekkel ezelőtt vett feleségének karácsonyra. A fia kezébe adta, miközben még egyszer szorosan átölelték egymást.

A nevelőszülőkhöz érkezve a két nő gyorsan végzett a papírmunkával, és a gondozónő távozott. A kisfiú ott állt, egy teljesen idegen házban, egy idegen nővel, akiről azt mondták, ő az ideiglenes anyja. Félt! Valójában nem értett semmit. Nem értette, miért nem maradhatott az apukájával, vagy az apukája miért nem jöhetett vele, ebbe a házba. Kabátja zsebében a parfümös üvegbe kapaszkodott, mintha menedéket tudna számára nyújtani.

Végre elérkezett a szombat! Reggeli után a bejárati ajtó melletti ablakhoz tapasztotta még mindig maszatos orrát, és várt! Nem akart lemaradni egyetlen olyan pillanatról sem, amikor láthatja az édesapját! Látni akarta, ahogy megérkezik, és végighalad a járdán a bejárati ajtó felé. Már milliószor elképzelte, hogyan fog elészaladni, ahogy meglátja őt. Érkezése óta minden nap megkérdezte, hogy ez már az a reggel-e, amikor apukája jön, és végre valahára felvirradt a szombati nap.

Már besötétedett, amikor a nevelőanyja elhúzta az ablaktól, és asztalhoz ültette vacsorázni. Egy falat sem ment le a torkán. Lehet, hogy az apukájának ma senki sem szólt, hogy szombat van? Összetörve indult a szobája felé. Elővette édesanyja illatát, és álomba sírta magát.

Kata épp a reggeli imádságából állt fel, amikor megszólalt a mobiltelefon az éjjeliszekrényén. Rosszul aludt, és ma reggel imában elengedte az anyaságát. Már három éve várt, hogy gyereket kapjanak, de ma feladta. Felőrli ez a végeláthatatlan várakozás. Ma könnyek között könyörgött Istenhez, válaszoljon, ha azt akarja, hogy örökbe fogadjanak. De ha Isten nem válaszol, akkor többet nem imádkozik ezért.

- Igen, tessék, Kata vagyok!

- Üdvözlöm! Ma a kezembe került egy két és fél éves kisfiúnak az aktája, aki most lett örökbe fogadhatóvá nyilvánítva. Érdekli Önöket? Ha igen, be tudna jönni ma az irodámba a férjével délután 3 órára, aktaismertetésre?

- Hogy? Ma? - kereste a szavakat, zakatolt az agya, és majdnem elfelejtett válaszolni a kérdésre. - Igen, ott leszünk!

- Rendben! Várom magukat, viszont látásra! - köszönt el a nő a telefonban.

Amikor Kata férje kilépett a fürdőszobából Katát a szőnyegen összekuporodva, zokogva találta, kezében a telefonnal.

Az első találkozásra az aktabetekintés után 10 nap múlva került sor. Mindannyian úgy gondolták, előbb hadd zárja le a kisfiú a múltat. A nevelőszülei biztosították számára, hogy részt vehessen édesapja temetésén, hogy legalább ily módon elköszönhessen tőle. Kata, a találkozás reggelén azt sem tudta, hova kapjon. Már a harmadik szettet próbálta fel, de egyikben sem érezte magát anyának. Egyébként is, hogy néz ki egy anya? Feldobott egy laza sminket, magára fújta kedvenc illatát, mintha ezektől a külsőségektől visszanyerhetné magabiztosságát. Közben végig azért imádkozott, hogy történjen valami csodálatos egymásra találás a kisfiú és közte. A férje már többször felkiabált az emeletre, hogy jöjjön már, mert elkésnek.

Szombat 10 óra, ez volt a megadott időpont. Szimbolikusan annak az emlékére, hogy a kisfiú édesapját szombaton 10 órára várták, amikor végül nem érkezett meg. Pár perccel 10 előtt leparkoltak a ház előtt, ahol a szociális munkás már várta őket. Gyorsan ismertette a mai ismerkedés menetét, és a bejárati ajtó elé lépve megnyomta a csengőt. Az ajtó kitárult, és ott állt ő! Egy szőke, kócos kisfiú, hatalmas kék szemekkel, pimasz orral. És egyenesen Katát nézte. A szociális munkás formálisan bemutatott mindenkit egymásnak, és kérte a kisfiút, mutatkozzon be. Ő alig halhatóan elsuttogta a nevét: Milán, Kovács Milán.

Kata nem bírta tovább visszafogni magát, fél térdre ereszkedve a kisfiúhoz hajolt, és kezet nyújtott neki.

- Szia, én Kata vagyok. Ha te is szeretnéd majd, akkor én leszek az anyukád.

Ekkor Milán váratlan dolgot tett. Közelebb lépett a megdöbbent Katához, és mélyen beszívta a nő parfümjének az illatát. A kis szemek tágra kerekedtek, és a szája széles mosolyra húzódott:

- De hisz neked anyaillatod van! - csapta össze két kis tenyerét örömében a kisfiú. És átölelte Kata nyakát, mintha soha többé nem akarná elengedni őt!

+++

Megjelent az első regényem: A Kegyelem Érintése!

Rendeld meg itt: dseszter.hu

Milyen a drogfüggő hajléktalanok világa egy szociális munkás szemével?

Doroti fiatal, vidéki lány, aki szociális munkásként Budapest utcáit járja, hogy életeket mentsen, és megoldást keressen azoknak, akiknek már nincsen semmi esélye ebben az életben. Meglátja az embert abban a kamaszlányban, aki anyja szeretetének hiányában az aluljárókban keresi az élet értelmét, és amikor várandós lesz, végleg elveszíti a talajt a lába alól. Doroti meglátja az embert abban a középkorú férfiban is, akinek alkoholizmusa elmarta mellőle kislányait, úgy, hogy az majdnem a gyermekek életébe került.

Azonban Dorotinak a saját életében is van mit helyrehoznia. Úgy érzi, szakadékba esett: a szüleivel talán sosem jön helyre a kapcsolata, a szerelem messziről elkerüli, ráadásul egy szektába hajló gyülekezet csontig hatoló sebeket ejtett önbecsülésén. Szerencsére barátnője, Rebeka és kollégája, a Koszovót megjárt volt katona, Iván minden erejükkel támogatják, és egyik nap belép Doroti életébe Dávid, a fiatal tolmács fiú is.

Dorotinak előbb fel kell dolgoznia a múltat, hogy legyen jövője. Meg kell keresnie Istent, majd a saját helyét a világban, hogy felismerje a szerelmet, amelyet Isten ígért neki.

Somogyi Eszter tíz évig dolgozott a Baptista Szeretetszolgálatnál utcai szociális munkásként, drogfüggő hajléktalanok között, Budapesten. A kegyelem érintéseolyan eseteket dolgoz fel, amelyeket végigkísért az évek alatt.

Rendeld meg itt: dseszter.hu

 

Lájkold a Facebook oldalam, hogy ne maradj le írásaimról!

Kíváncsi vagy ki van a blog mögött, kövess az Instagram oldalamon!

Ismerd meg a drogos hajléktalanok világát egy szociális munkás szemüvegén keresztül, aki maga is küzd élete démonaival.
©2022 D. Somogyi Eszter
0
    0
    Kosarad
      Szállítási díj kiszámítása
      linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram